.
.

Solaris Camping – Házirend«Vissza

A kempingvendégek a házirendben leírtakat magukra nézve kötelezően elfogadják és betartják. Aki a szabályokat nem vállalja, vagy nem tartja be, attól a kemping üzemeltetője a szolgáltatást megtagadhatja. A szabályzat nem ismerete, nem mentesíti a fürdővendégeket annak betartása alól.

Érkezés
A recepció nyitva tartási idejében.
- A kemping területére érkező vendégek a kempinghely elfoglalása előtt kötelesek személyenként regisztrálni a recepción a bejelentőlap pontos kitöltésével
- A bejelentkezés feltétele a vendégadatok okmányolvasóval történő rögzítése. Ezért a hotelbe érkező vendégek kötelesek személyenként (korra való tekintet nélkül) okmányolvasásra átadni a személyazonosító okmányaikat. Az okmányolvasás kötelező érvényű a nem EGT állampolgár, illetve hontalan esetében is. Abban az esetben, ha a vendég nem tudja, vagy nem akarja átadni személyazonosító okmányait a recepciósnak, úgy a szálláshely köteles megtagadni a szolgáltatások igénybevételét!
- Az árak tartalmazzák a fürdőbelépőt, melyeket akkor is ki kell fizetni, ha a fürdőt nem veszik igénybe. A fürdőt beléptető órával vehetik igénybe, melynek átvételét és visszaadását a recepción aláírásukkal igazolják.
- Kérjük Vendégeinket, hogy a bejelentkezéskor kapott kempingtáblát jól látható helyre kifüggeszteni szíveskedjenek.
- A beléptető óra elvesztése esetén darabonként 2000.- Ft térítési díj fizetendő.
- A karórával a külső és belső medencéket korlátlanul használhatják, de a szauna igénybe vételéhez szükséges szauna jegyet a fürdő pénztárában meg kell vásárolni.
- reggeli ellátás is igényelhető. Reggeli a Thermál Hotel reggelizőjében (2900 Komárom, Táncsics utca 38.) 7.00 és 10.00 óra között fogyasztható. Igényét, kérjük a Solaris Recepción jelezze!
- A kempingben kizárólag regisztrált vendégek tartózkodhatnak, látogatók fogadása a kemping recepcióján engedélyezett.

Távozás
- Kérjük, hogy távozáskor a kemping recepcióján adja le a fürdőbelépő órákat és a kempingtáblát!
- Kérjük, hogy távozáskor legkésőbb 12.00 óráig a kempinghelyet elhagyni szíveskedjenek. Amennyiben ez nem történik meg, kénytelenek vagyunk a következő napi szállásdíjat felszámolni.

A recepció
Thermál Kemping: A Thermál Hotelben található recepció naponta 7 és 19 óra között tart nyitva.
Solaris Kemping: November-február hónapokban 8-16 óra között, egyébként 7 és 19 óra között tart nyitva a recepció
A recepció nyitva tartásán túl nem áll módunkban vendéget fogadni.

Fizetés
- Számlát fizetni a recepción lehet, a pénztárnál kifüggesztett pénztár nyitvatartási idő alatt.
- Hosszabb tartózkodás esetén, kérjük, szíveskedjenek számlájukat 14 naponta rendezni.
SZÉP kártya
- Vendégeink fizethetnek SZÉP kártyával is. Amennyiben az előleget téríti SZÉP kártyával, úgy a fennmaradó összeget a helyszínen készpénzzel, bankkártyával (Visa, Master, Maestro) vagy SZÉP kártyával is fizetheti.
- Amennyiben előleget törleszt SZÉP kártyával, úgy részvételi díjába beszámításra kerül fizetéskor a recepción. A SZÉP-Kártyával fizetett előleg a SZÉP-kártyák felhasználásának szabályairól szóló kormányrendelet értelmében készpénzre, számlapénzre, egyéb készpénzt helyettesítő fizető eszközre nem váltható át. Amennyiben a vendég az előre lefoglalt időpontban nem tud megjelenni a szálláshelyen és a lemondási feltételek szerint az előleg visszajárna, úgy a szálláshely felajánlja, hogy egy másik időpontot foglalhat a vendég.
Előlegfizetés az OTP SZÉP kártyával:
- A www.otpszepkartya.hu munkavállalói oldalán lépjen be a saját felületére, saját kódjaival. Ott keresse meg az előrefizetés/előlegfizetés fület és indítsa el a kért összeget részünkre:
- Kártyaelfogadó-hely: Thermál Hotel és Catering, 2900 Komárom, Táncsics Mihály u. 38.
- Amennyiben több zsebből fizet, annyiszor kell ezeket a lépéseket végigcsinálni.
- A sikeres tranzakcióról kap majd egy bizonylatot, amit e-mailen vagy faxon kérünk részünkre eljuttatni.
- MKB Szép kártyás fizetéshez kérem, hogy küldje el e-mailben a kártyabirtokos nevét és a kártya 4-5 jegyű azonosítószámát a thermalhotel@komthermal.hu címre. Ez alapján küldünk Önnek egy előrefizetési azonosítót, melynek segítségével el tudja indítani az összeget a Thermál Hotel és Camping szolgáltató felé.

Hulladékgyűjtés, szennyvíz
A kemping területén szemetelni TILOS. Kérjük, kedves Vendégeinket, hogy a kempinghelyüket és környékét szíveskedjenek tisztán tartani. Kérjük, a hulladékot az erre kijelölt gyűjtőedénybe helyezzék. Veszélyes hulladék leadására a kemping területén nincs mód. Felhívjuk vendégeink figyelmét, hogy a kemping hulladékgyűjtő edényei kizárólag a kempingezésből adódó szemét gyűjtésére használhatók. Építmények elbontását követő hulladék, raklap és egyéb, nem a kempingezésből származó hulladék tárolása vagy a gyűjtőedényekbe, illetve mellé helyezése TILOS. Az ilyen jellegű szemetet a Komthermál Kft. elszállíttatja, a költségeket pedig továbbszámlázza a szemetet kihelyező személynek.
A lakóautót használó vendégek a szennyvizet kizárólag az erre kijelölt gyűjtőhelyen engedhetik le.

Biztonság
Az üdülő területének elhagyásakor, kérjük, tartsák maguknál a fürdőbelépő órát, hogy a biztonsági szolgálat számára egyszerűbb legyen az azonosítás!
A Brigetio Gyógyfürdő 20 órakor zár. A medencékben 19.45 óráig lehet tartózkodni. A záróra után a medencék nem használhatók.

Brigetio Gyógyfürdő
- A kempingünkben a fürdőbelépő fizetése kötelező még akkor is, ha azt nem veszik igénybe.
- A vendég a bejelentkezéskor fürdőbeléptető órát kap. A vendég csakis a saját egészségi, fizikai és mentális állapotának ismeretében, tudatában és ennek megfelelő mértékben veheti igénybe a fürdő szolgáltatásait. A nem a vendég állapotának megfelelő fürdő-, szauna, gőzkabin és sószoba használatából eredő károkért és sérelemért a hotel és a Brigetio Gyógyfürdő kizárja felelősségét.
- A kemping vendégek számára a fürdő területén a Brigetio Gyógyfürdő házirendjének betartása kötelező! A házirend a www.komthermal.hu oldalon, illetve a fürdőben kifüggesztve is megtalálható.
- A karórával a külső és belső medencéket korlátlanul használhatják, de a szauna igénybe vételéhez szükséges szauna jegyet a fürdő pénztárában meg kell vásárolni.
- A vendégek naponta 4.30 órától vehetik igénybe a fürdő szolgáltatásait.
- A 14 év alatti gyermekek részére a külső és belső gyógyvizes medencék használata egészségügyi okok miatt TILOS!
- A Brigetio Gyógyfürdő 20 órakor zár. A medencékben 19.45 óráig lehet tartózkodni. A záróra után a medencék nem használhatók.
- A szaunavilágot 14 éven aluli gyermekek nem látogathatják! Fokozottan felhívjuk a szülők figyelmét arra, hogy kedden és vasárnap FÜRDŐRUHAMENTES a szaunavilág. A fürdőruhamentes napokon (kedd, vasárnap) a szaunavilágban a fürdőruha viselése TILOS. A pihenő térben, közlekedőben az intim testrészek eltakarása - szauna lepedővel vagy törölközővel – kötelező. A csobbanó medence kizárólag meztelenül használható. További részletek: http://www.komthermal.hu/hazirend
- A vendégek kötelesek a fürdőbeléptető órát a Brigetio Gyógyfürdőben való tartózkodásuk ideje alatt folyamatosan viselni.
- A fürdő területén a vendégek csak gyalogosan közlekedhetnek.
- A Brigetio Gyógyfürdő medencéi esetében bekövetkező vízcserét/karbantartást a hotel recepcióján vagy a vendégnek e-mailben jelezzük. Az esetleges vízcsere/karbantartás alkalmanként 1 medencét érint, az összes többi medence üzemel. A vendég tudomásul veszi, hogy vízcsere/ karbantartás miatt kártérítési igénnyel nem élhet.
Kérjük, foglalás előtt mérlegelje a fentieket!

Kártérítési felelősség
Kérjük, szíveskedjenek a kemping felszerelési tárgyait kellő gondossággal használni, az esetlegesen okozott kárért a felelősség a vendéget terheli!
 

Háziállat
- Háziállat (kutya, macska) díj ellenében behozható a kempingbe.
- Azok egészségi állapotáért és viselkedéséért a gazda teljes mértékben felelősséggel tartozik.
- A háziállatok a szociális és közösségi helyiségekbe (fürdő, WC, konyha, mosogató), valamint a fürdő területére és a gyermekjátszóterek, sportpályák területére nem vihetők be!
- Az állat által okozott kárt a tulajdonos köteles megtéríteni.
- Kutyákat csak pórázon szabad tartani és sétáltatni.
- Balesetveszély miatt, a felügyelet nélkül hagyott kutyát meg kell kötni!
- Az állatok ürülékét a gazda köteles eltakarítani.

Mosás
Mosni csak az arra kijelölt helyen szabad. A mosókonyha kulcsa a recepción található.
A kemping területén gépkocsit mosni TILOS!

Mosogatás
Mosogatni csak az arra kijelölt helyen szabad.

Thermál Kemping kapu
Az éjszakai nyugalom biztosítása érdekében a Thermál Kemping kapuját este 23 órától reggel 7 óráig zárva tartjuk. Kizárólag külön, egyéni kérés esetén van módunk ettől eltérni.

A vendégek nyugalma
Kérjük, hogy tartsák tiszteletben a többi vendég nyugalmát és hangoskodással azt ne zavarják. Különös tekintettel figyeljenek egymás nyugalmára 22:00 óra után.
A Brigetio Gyógyfürdő és a hozzátartozó kempingek, üdülőházak területén rendszeresen fűnyírásra kerül sor, amely zajjal jár. A fürdő esetében reggel 9 óráig, nyitásig végezni kell a fűnyírással, az üdülőházak és kempingek esetében reggel 9 és 12, valamint 13 és 15 óra között kerül sor fűnyírásra. A vendég tudomásul veszi, hogy fűnyírás és az ezzel járó zajhatások miatt kártérítési igénnyel nem élhet. Kérjük, foglalás előtt mérlegelje a fentieket!

Hibajelentés
Amennyiben bármilyen meghibásodást észlel a kemping felszerelési tárgyaiban, kérjük, azonnal jelezze a recepción.

Tűzvédelem
A kemping és a Brigetio Gyógyfürdő tűzvédelmi szabályzatát minden Vendég köteles betartani.

Értéktárgyak
A kemping és a Brigetio Gyógyfürdő területén az értékekért tulajdonosuk tartozik felelősséggel.

Egyebek
• A kempingből való azonnali kitiltást vonja maga után a méltatlan és kulturálatlan magatartás, mások nyugalmának és a közösség pihenésének zavarása, a közerkölcsöt sértő viselkedés, hangoskodás, folyamatos szemételhagyás, a kemping üzleti érdekeinek megsértése.
• A kemping és a fürdő egész területén a KRESZ előírásai és szabályai érvényesek, ezen belül a kemping területére a lakó-pihenő övezet szabályai vonatkoznak! Valamennyi jármű megengedett maximális sebessége: 5 km/ h.
• Kérjük vendégeinket, hogy 22:00 és 06:00 óra között a kempingben gépkocsival csak indokolt esetben közlekedjenek! A kaput 23 és reggel 7 óra között zárva tartjuk, így kérjük, a kapunyitásról az őrszolgálattal egyeztessenek.
• A kemping egész területén mindenki köteles betartani a tűzrendészeti, a balesetvédelmi, a vízrendészeti, a közegészségügyi és más hatósági előírásokat.
• Rendbontás vagy veszélyhelyzet kialakulása esetén a Komthermál Kft. alkalmazottai, illetve a biztonsági személyzet tagjai intézkedési jogkörrel rendelkeznek. Ezen személyek utasításait haladéktalanul végre kell hajtani!
• Rendellenes használatból, illetve gondatlanságból előidézett károkért a Vendégek kártérítési kötelezettséggel tartoznak.
• A kempingben elszenvedett sérülésért, balesetért felelősséget a Komthermál Kft. nem vállal.
• Kérjük, hogy a közlekedési utak mellett lévő biztonsági sávot hagyják szabadon.
• Vízelvezető árkot ásni, valamint szennyvizet a földbe vezetni környezetvédelmi előírások miatt tilos.
• Minden Vendég köteles a házirendben foglaltakat betartani. A szabályokat megszegőkkel szemben a kemping jogosult intézkedni.
• Az esetleges panaszok vagy észrevételek bejegyzésére a portán erre a célra rendszeresített "Vásárlók könyve" áll kedves Vendégeink rendelkezésére.

Kérdés, vagy probléma esetén keresse munkatársainkat a recepción!

FONTOS TELEFONSZÁMOK
mentők 104
tűzoltók 105
rendőrség 107
általános segélyhívó 112
Defibrillátor a fürdő pénztárában, a kapus szekrényben található
recepció 7 és 19 között 

Solaris Camping és Üdülőházak

Tel: +36 (34) 342-551 / 13-as mellék
Fax: +36 (34) 342-551
Mobil: +36 30/563-5841
E-mail: recepcio@komthermal.hu

biztonsági szolgálat – 7 óra előtt és 19 óra után a Solaris Kemping recepcióján, illetve a fürdő pénztárában


Kellemes kikapcsolódást és jó pihenést kívánunk kedves Vendégeinknek!

Érvényes 2022. május 9-től visszavonásig.